Az elmúlt pár nap számunkra nem csak a koronavírussal kapcsolatos hírekről szólt, ugyanis az a megtiszteltetés ért minket, hogy meghívást kaptunk az egyik legnagyobbra tartott skandináv sörfőzde, a Br..
Kukoricagríz került minden kraftfanatikus sörébe. Sajnos nekünk a MONYO-nál több szinten is, hiszen jelenleg mind a két vendéglátóhelyünk (a Grand és a Tap House is) zárva tart, és a partnereink többs..
Idei első új sörünk egyben a második kollaborációnk is a brit kraftsör-színtér zászlóshajójával, a North Brewing Co-val. Másodszorra is egy New England-stílusú IPA-t főztünk, amihez kizárólag egy visz..
A Michelin-csillagos fine dining étterem, a Costes Downtown immár a borok mellett sörpárosítással is kínálja öt- és hétfogásos menüjét, a tányérok mellé kerülő palackok közül pedig nyolc is a MONYO Br..
A nevében a Guy Ritchie-féle Blöff egyik főhőse előtt tisztelgő Boris The Blade (aka Penge Borisz) volt az első olyan magyar sörbrand, amely tradícionálisan minden év végén piacra kerül. Ebből a hétfé..
A MONYO Brewing Co. tavaly ünnepelte az ötödik születésnapját. Mindenki, akivel együtt dolgoztunk az elmúlt években rengeteg energiát, tudást, hitet és munkát fektetett vállalkozásunkba, így nemrég el..
Lezárult a Közösségi Erdőkért Alapítvánnyal indított közös kampányunk, amelynek eredményeként 203 facsemetét fogunk ültetni tavasszal nektek köszönhetően!
A kampányban azt vállaltuk, hogy minden egye..
Tökfaragóversennyel és sütőtökös Baltic Porterrel készülünk az idei Halloween-re a MONYO Grandban.
A verseny
A Halloween-i MONYO tökfaragó versenyre értékes nyereményekkel várjuk a kreatív csapatok ..
30 csapon lesz MONYO sör a Neked Csak Dezső - Brewpub & Bistro-ban. A csapfoglalás apropóján beszélgettünk Balogh Balázzsal, aki a Neked Csak Dezső tulajdonosa. A következő cikkből megtudhatjátok, hog..
Bár idén nem sikerült a címvédés, a második helyet így is sikerült megszereznünk 25 nemzetközileg elismert sörfőzde közül, amire nagyon büszkék vagyunk.
Gratulálunk az új bajnoknak, a holland Brouwer..
Pár hét és elkészül az Uradalmi Sörmanufaktúrával közösen készített frisskomlós sörünk, a Hop Harvest 2019.
Szuper hír, hogy idén rekordtermésünk lesz, ráadásul úgy döntöttünk, hogy a szokásos 2000l ..