A nevében a Guy Ritchie-féle Blöff egyik főhőse előtt tisztelgő Boris The Blade (aka Penge Borisz) volt az első olyan magyar sörbrand, amely tradícionálisan minden év végén piacra kerül. Ebből a hétféle malátával főzött, testes és sötét Russian Imperial Stoutból pedig már a kezdetektől fogva eltettünk pár palackkal és hordóval, hogy pár évvel később összekóstoljuk a különböző évjáratokat és meglássuk, jót tesz-e neki még pár év érés. (Spoilerezünk: de még mennyire!) Idén úgy éreztük, hogy már nem tudunk tovább várni velük, ezért február 12.-én a  2016-os, a 2017-es, a 2018-as és a 2019-es évjáratból is felraktunk egy hordót a KEG Sörművház csapjaira.

Penge Borisz kóstolás a KEG Sörművházban

A 2018-19-es évjáratok sokban hasonlítanak egymásra, akárcsak a 2017-16-os változatok, szóval ezen a téren volt egy nagy elválás. Utóbbiak édesebbek, komlóhangsúlyosabbak, valamint frissebbek, bár az egy év különbség azért érezhető rajtuk. A 2016-os a töbihez képest szárazabb, alacsonyabb az alkoholtartalma, viszont elképesztő mélységei vannak, igazi megfejtős stout, egy jó vörösborhoz hasonlóan igazi "egészestés" ital. A csúcs viszont a 2017-es volt, ami gyönyörűen összeért, szép egyensúlyba rendeződtek benne az ízek. Kíváncsian várom, hogy a 18/19-es évjárat hogyan öregszik majd - összegezte a kóstolós tapasztalatait sörfőző mesterünk, Németh Antal.

Boris the Blade

Ha neked már nem jutott belépő a kóstolóra, vagy azóta is a szádban érzed valamelyik évjárat markáns ízét, van számodra egy jó hírünk: a héten felkerülnek a webshopunkba az utolsó palackok; érdemes lesz levadászni őket, mert másképp nem lesz már alkalmad rá, hogy megkóstolj egy tényleg megkerülhetetlen hazai stoutot.