„Sörfesztivál a natúr borok szerelmeseinek” – ilyen volt a Mikkeller Baghaven Wild Ale Celebration Koppenhágában

Az elmúlt pár nap számunkra nem csak a koronavírussal kapcsolatos hírekről szólt, ugyanis az a megtiszteltetés ért minket, hogy meghívást kaptunk az egyik legnagyobbra tartott skandináv sörfőzde, a Brewski saját fesztiváljára, a Brewskival-ra! Így a színtér olyan legendáival lesz lehetőségünk találkozni, tudást cserélni és persze söröket kóstolni, mint az Angry Chair Brewing, a Mikerphone Brewing vagy a Barrier Brewing Company. Természetesen augusztusban részletesen beszámolunk majd az ott szerzett élményeinkről, most viszont egy februári tanulmányutunkról beszélnénk, amikor is kollégánk egészen Koppenhágáig utazott, hogy részt vegyen Európa egyik legnagyobb, kizárólag a spontán sörökre fókuszáló fesztiválján, a Mikkeller Baghaven Wild Ale Celebration-ön.

Európa talán legismertebb kisüzemi sörbrandje (mert bizonyos értelemben már lekicsinylő lenne szimplán sörfőzdeként hivatkozni rá) 2017-ben nyitotta meg a rusztikusabb dán saison-ökre és gyümölcsös wild ale-ekre specializálódott sörfőzdéjét/mikrolaboratóriumát, a Baghaven-t. A dán nyelven csak hátsó udvart jelentő elnevezés megtévesztő lehet, hiszen Koppenhága egykori kikötői területéről előbb juthat eszünkbe egy elhagyatott iparváros, mint egy burjánzó oázis. Az elhelyezkedés azonban nem véletlen: nagyon is tudatos városfejlesztési program zajlik itt, aminek célja, hogy az egykori dokk ismét élettel teljen meg.

Ezért rengeteg művésznek, street food vállalkozásnak és hasonlónak biztosítanak olcsó bérleti helyet, de itt található a legújabb Mikkeller mellett a többször a világ legjobb éttermének választott Noma is. Valamint a világ valószínűleg legelső mobil „koelschip”-je, ami lényegében egy rozsdamentes acélból készült kád, amit spontán erjesztésű sörök készítésénél alkalmaznak. „Elképesztően izgalmas dolgokra leszünk képesek vele, például levezethetünk Belgiumba és begyűjthetünk némi vad lambic-élesztőt” – magyarázza Mikkel Borg Bjergsø, az egész Mikkeller brand alapítója egy üveg ajándékba hozott MONYO Hungarian Terroir Spontan Syrah mellett. A sör-bor házasítás kapcsán meg is jegyzi, hogy pont a natúr borok népszerűsége miatt érezték úgy, hogy itt az ideje a Wild Ale Celebration-nek. „Szerintem a wild ale-ek hasonlóan izgalmasak és komplexek, ráadásul sokak szerint ízükben közelebb állnak a borokhoz, mint a sörökhöz” – mondja.

A február 7-8 között megrendezett fesztiválra (amit, mint nevetve hozzátette, három hónap alatt raktak össze) összesen harminc főzdét hívtak meg, köztük a világ legjobbjának tartott Hill Farmsteadet, vagy az Untappd Top Rated Brewery-listájának olyan szereplőit, mint a szintén tengerentúli de Garde Brewing, a Casey Brewing & Blending vagy a belga Bokke. Az összesen három sessionre mindannyian hat-hat tételt „nevezhettek”, a Budapest Beer Weekhez hasonlóan pedig ha valami elfogyott, akkor nem jöhetett a helyére másik. Márpedig az olyan különlegességek, mint a Wijngaard – Rood (2017), a Bokke egy-, két-, három és négyéves lambic-ok, valamint háromfajta szőlő felhasználásával készült lambic-ja (ami talán a legjobb volt, amit ebben a műfajban kóstoltunk) vagy a Speciation Artisan Ales rozswhisky-s hordóban érlelt, és kávéval, vaníliával, kakaóbabbal és narancshéjjal főzött sötét savanyú söre, a Mutational Meltdown felbontása után alig fél órával már el is fogyott. Még úgy is, hogy a legtöbb fesztiválon megszokott egydeciliteres kóstolópoharak helyett itt csak féldecilitereseket kaptunk.

Utóbbi egyébként csak az első pár tételig tűnt indokolatlannak, aztán ahogy a gyomrunk és az ízlelőbimbóink is egyre inkább tiltakozni kezdtek a bevitt savmennyiség miatt, úgy érződött egyre praktikusabbnak. Akárcsak a szintén Mikkeller alá tartozó ramen-franchise, a Ramen To Bíiru kitelepülése, akik hatvan koronáért (akkori árfolyamon körülbelül 2600 forintért) mérték az életmentő elixírt. Utóbbi egyébként egyáltalán nem túlzás, ugyanis a fesztivál területén a Bean Geeks Chocolate kézműves csokoládéi, valamint egy osztrigásstand portékáit leszámítva semmilyen étkezési lehetőség nem volt, egy négy órás session alatt pedig senki sem akar legalább tíz-tizenöt percet gyalogolni meleg ételért.

A limitált étkezési lehetőségeknél viszont sokkal zavaróbbnak bizonyult a tömeg. Bár Mikkel Borg állítása szerint intimebbre tervezték ezt a fesztivált, mint a jelen állás szerint októberre halasztott Mikkeller Beer Celebration Coppenhagent, és sessionönként hatszáz főre limitálták az emberek számát, még egy ekkora tömeg is soknak bizonyult – legfőképp a helyszínválasztás miatt. Az évtizedek óta használaton kívüli hajógyár odafelé sétálva persze elképesztő látványt nyújtott, de a hőszigetelése egy üres Flying Rabbites üvegével vetekedett és a szűkös tér miatt a pultokat sem sikerült úgy elrendezni, hogy például az Oud Beersel előtt feltornyosuló sor ne akadályozzon bármiféle mozgást.

Amiért azonban igazán emlékezetes maradt a két nap, az nem a de Garde The Kriekje (egy két évig tölgyfahordóban, Morello- és Montgomery-típusú cseresznyeágyon érlelt wild ale, aminek még mindig a szánkban érezzük a zamatát), hanem hogy ismét bebizonyosodott: a sör talán „a legjobb kisüzemi síkosító”, hogy napjaink talán legismertebb sörszakíróját, Melissa Cole-t idézzük. A Hill Farmstead alapító Shaun Hillel váltani pár szót, vagy a WarPigs Brewpubban meghívni egy körre Plan Bee fő sörfőzőjét, aki olyan szenvedéllyel mesél a különböző élesztőkultúrákról, hogy rád is átragad – ezek a pillanatok sokszor jobban megmaradnak, mint egy-egy tétel.

Vagy pont ellenkezőleg, mert bár a fesztiválhoz köthető csapfoglalásokból mindössze egy volt, az öt Koppenhágában töltött éjszakánk alatt nem várt módon belefutottunk egy North Brewing Co.- és egy Aslin Beer Company-csapfoglalásba is. Különösen megörültünk ezeknek, mert bár a legtöbb európai fesztivállal ellentétben itt a két nap végén volt némi élőzenés afterparty pár alapszortimentbe tartozó csapolt Mikkeller-opcióval (ötven koronás, tehát kétezer forint per négy deciliteres áron), a városközpontba visszamenő ritkás tömegközlekedési opciók, valamint a koncertek rövidsége miatt fájó szívvel ugyan, de inkább nem maradtunk ott egyik alkalommal sem.

Hogy összességében megérte-e? Szerintünk abszolút. Bár a sessionönkénti több tízezres jegyár drágának tűnhet, ha belegondolunk, hogy a résztvevő sörfőzdék tételeinek egy része nem csak Európában, hanem még a tengerentúlon is ritkaságnak számít, ráadásul ők maguk csapolják/töltik ki azokat, mi is más szájízzel gondolunk vissza a költségekre. Mikkel Borg állítása szerint ráadásul tanultak az első próbálkozásukból, és jövő augusztusban már a fentebb felsoroltakra is odafigyelve mennek tovább.