A MONYO Brewing Co.-t 2014-ben Pein Ádám, Németh Antal és Elek Zoltán hozta létre kevesebb mint egy év alatt, gyakorlatilag a semmiből. A sörfőzde alapításának fő oka az volt, hogy Ádámnak elege lett abból, hogy a kocsmájában hiába akarta különlegességekkel kiszolgálni vendégeit, a kézműves sörök minősége nagyon ingadozó volt és nem tudták a főzdék mindig ugyanazt a ízvilágot hozni. Úgy döntött: forradalmasítja a hazai kisüzemi sörfőzést, és létrehozza a kézműves sör 2.0-át.

A legmodernebb berendezéssel, a főzde higiéniát maximálisan szem előtt tartva, csak a legjobb alapanyagokból készülnek a söreink. Jelenleg Magyarország legdinamikusabban fejlődő sörfőzdéje vagyunk, amely 2015-ben elnyerte az „Év Sörfőzdéje” díjat, illetve számos elismerést szereztünk már külföldről is. Söreink közt ugyanúgy megtalálhatóak a tradicionális típusok, ahogy a kísérletezős „újhullámos” darabok. Zászlóshajónk a Flying Rabbit AIPA, amelyben a rengeteg Citra komló garantálja a trópusi gyümölcsös ízorgiát.

Célunk az első pillanattól kezdve az volt, hogy a legjobbá váljunk a hazai piacon, illetve nemzetközi szinten is elismerjék a söreinket. A sörfőzde indulása után alig háromnegyed évvel elnyertük a legjobb hazai sörfőzdének járó díjat. Hogy mi a sikerünk titka? Az a titok, hogy nincs titok. Hisszük, hogy a keményen elvégzett munka kifizetődő. Hiszünk a kompromisszummentes sörökben. Hiszünk a technológia, a higiénia, a minőségi alapanyagok és a szakmai tudás tiszteletében.

Monyo Brewing Co.

CSAPATUNK

Mottónk, hogy a sör nem egy romlandó élelmiszer. A hibátlan minőségre való törekvés az egyik legfontosabb szempont számunkra. Arra törekszünk, hogy olyan, a higiéniás feltételeknek maximálisan megfelelő eszközökkel és környezetben dolgozzunk, amikkel elkerülhető a romlott, hibás sör.

Díjaink

AMELYEKRE BÜSZKÉK VAGYUNK

Nagyon köszönjük az eddigi támogatásotokat!

Céljaink

AMIKET KITŰZTÜNK

A sors pikantériája, hogy a sörfőzde a több mint 100 éves múltra visszatekintő egykori kőbányai Fővárosi Sörfőzde Rt. területén működik.

1. Csapatunk
Sörfőzőmesterünk Németh Antal, akinél jobb és precízebb sörfőzőmester talán nem is nagyon van jelenleg az országban. De rajta kívül is olyan emberek dolgoznak nálunk, akiket amúgy is érdekel a sörfőzés. Valaki a nagyüzemi sörgyártás monotonitását hagyta hátra, más pedig az otthoni konyhai lábost cserélte nagyobb főzőüstre. Kiemelkedő, hogy szinte minden munkatársunk készített már házilag sört.
2. Technológiánk
A MONYO Brewing Co.-ban hagyományt ötvözzük a modern technológiával. Arra törekszünk, hogy professzionálisak legyünk mind technológiában, mind a munkatársak felkészültségében, ugyanakkor megőrizzük a „kisüzemi” jelleget. Fontos szempont volt számunkra a fenntarthatóság és az energiatakarékosság a főzde kialakításánál. Ezért rekuperációt, vagyis hő visszanyerést alkalmazunk.
3. Szortimentünk
A folyamatosan bővülő szortimentünk nagyobbik részét a kiválóan elkészített alaptípusok adják, így megtalálható közöttük a kisüzemi berkekben nagyon népszerű fajták közül például az India Pale Ale, American Pale Ale, Porter vagy éppen bajor búzasör. Ezek mellett pedig állandóan kísérletezgetünk új stílusok, egyedi ízek létrehozásával. Sörfőzdénkben készült az ország első osztrigás söre is.
4. Céljaink
Célunk, hogy a magyar kisüzemi sört mindenhol magasan jegyezzék. Küldetésünk, hogy folyamatosan edukáljuk a piacot, régi, elfeledett sörtípusok felélesztésével, új sörtípusok honosításával. Cél az is, hogy minél több emberrel ismertessük meg ennek a nagyszerű italnak a komplexitását. Hosszú távú terveink között szerepel a következő üzem nyitása, ezáltal a környező országokba való eljutás esélyének a növelése.