A kraft söripar sötét titkai az Egyesült Államokban

“A kraft sörök sötét titkai – egy anonim bennfentes elmesélése alapján” címmel jelent meg egy cikk az amerikai Thrillist magazinban még tavaly augusztusban. Az írásban a kraft sörfőzdék jelenlegi helyzetét mutatják be az Egyesült Államokban. A cikk szerint a kézműves/kraft (kinek hogy) söripar már nem az a nagy, boldog család, mint korábban volt.

Ennek az az oka, hogy csak az Egyesült Államokban már több mint 4000 főzde található, és mindegyik azért harcol, hogy az ő sörével csökkentse a fogyasztó a szomját. Érdemes rápillantani, hogy milyen problémákkal küzdenek a főzdék a sörforradalom indulása után 30-40 évvel a kraft sörök szülőhazájában.

Lee Breslouer, újságíró egy bennfentes hölggyel készített interjút, aki már 6 éve a kisüzemi söriparban dolgozik és jelenleg is egy jól ismert főzde marketingese. Sok mindenről mesélt – a béreken át a szexizmusig. Az anonimitás megőrzése érdekében az informátor nevét megváltoztatták. Nézzük hát a felmerülő problémákat szépen sorban:

1. A kézműves/kisüzemi sör lufi kipukkan

„Azt gondoltuk, hogy a 2015-ös év kemény volt, de most beszéltünk egy csomó – kisebb, nagyobb – főzdével és arra jutottunk, hogy most lesz csak igazán kemény. Az eladások stagnálnak. Volt egy nagy durranás, amit látva boldog-boldogtalan főzdét nyitott. Most pedig ott tartunk, hogy ez a hatalmas lufi hamarosan kipukkan, és érinteni fogja az alsó és a felső szegmenst egyaránt. A nagy halak pedig egyre agresszívabbá válnak.”

2. A barátok riválissá válnak

„Vannak sörfőzdék, akik sokkal nagyobbak nálunk, de nem fejlődnek olyan ütemben, mint mi. Ha elmész egy fesztiválra már nincs meg az a boldog, családias légkör, ami korábban jellemezte az ipart. Versenytársak vagyunk a piacon. Valamelyikünk fent marad, valaki pedig eltűnik. Ez a szomorú igazság.”

Amerikai kraft sörök | Fotó: hoptions.wordpress.com | A kraft sörök sötét titkai az USA-ban
Amerikai kraft sörök | Fotó: hoptions.wordpress.com | A kraft sörök sötét titkai az USA-ban

3. A hanyagság selejtet termel

Néhány sörfőzde, akik kis mennyiségben termelnek, nem fejlesztik az infrastruktúrát, nem költenek minőségbiztosításra, a kiszerelést pedig mobil-dobozoló gépekkel oldják meg. Ennek az eredménye, hogy egy csomó sört fertőzötten, vagy ízhibásan dobnak piacra. Mivel nem rendelkeznek laborral, nem tudják ellenőrizni a sörök minőségét, nem tudják nyomon követni azt, emiatt nagyon sok rossz minőségű sör kerül a boltok polcaira „craft beer” néven. A piacot pedig rombolják ezzel a magatartással, mert a fogyasztó kiad nem kevés pénzt egy „craft” sörre és egy fertőzött sört kap cserébe. Ez pedig azt eredményezheti, hogy az a vásárló lehet, hogy soha többé nem költ kraft sörre.

4. A sörfőzők ritkán aratják le a nyereséget

„A sörfőzők az egyik legrosszabbul fizetett dolgozók a kraft söriparban. Ez az undorító igazság. Nem igazságos, de ez van. Úgy gondolom, vannak emberek, akiket hajt, hogy sörfőzők legyenek. Szenvedélyesek a munkájuk iránt, a sörfőzés pedig művészet és a tudomány egybegyúrva. Ezek a személyek pedig elfogadják az ezzel járó életstílust és a pénzt, amit kapnak érte.”

Ki kerül be a boltba? | Fotó: aleyeahbeer.com| A kraft sörök sötét titkai az USA-ban
Ki kerül be a boltba? | Fotó: aleyeahbeer.com| A kraft sörök sötét titkai az USA-ban

5. A legtöbb ember a kisüzemi söriparban nincs jól megfizetve

„A csapatomban az emberek fizetése az alacsony tartományban van. Ez kikészít engem, mert tehetségesek és nagyon sokat dolgoznak. A kraft söripar közismerten szarul fizet. Még mindig csodálkozom, hogy ha azt hallom, hogy valakit jól megfizetnek. Ennek az az oka, hogy az árrés amivel dolgozunk, nagyon kicsi. Nézd meg a röviditalokat, eszméletlen árréssel dolgoznak. Egy kocsmában egy whiskey-szóda 6-7 dollár (~2000 Ft). Gondolj bele, hogy mennyi nyeresége van egy üvegen a lepárlónak. A poharad félig vízzel van töltve. Az árrés hihetetlen a kocsmának, a forgalmazónak és a lepárlónak is.”

6. A kraft söriparban dolgozni nem sétagalopp

„Szeretem a munkámat és a söripart. De nem olyan elbűvölő ez az egész, mint ahogy sokan gondolják. Amikor az emberek megkérdezik tőlem, hogy tudok-e valami munkát nekik, arra gondolok, hogy nem vágják a szitut. Muszáj, hogy szenvedélyből csináld, hogy megbirkózz a sok szarsággal, ami az iparra jellemző mostanában. Persze megvan ez a kúl, trendi jelenség a szakmában, ahol mindenki támogatja a másikat, de közben mindenki folyamatosan küzd az életben maradásért is. Nincs messze az az idő, amikor több sörfőzde fog csődbe menni, mint ahány új nyílni fog.

Jelenleg egy csomó ember könyörög, hogy had jöjjön a főzdébe sörfőzőnek. Az utolsó helyemen ahol voltam, azt mondták az egyik jelentkezőnek: “Gyere, főzz sört párszor és sikáld fel a padlót, természetesen ingyen. Bizonyítsd be, hogy bármit megtennél a melóért. Ezután, talán fontolóra vesszük, hogy felvegyünk.”

7. Nehéz függetlennek maradni a nagy felvásárlások idején

“Egy folyamat elkezdődött. A multik elkezdték felvásárolni a kraft sörfőzdéket. Mellette a disztribútorokat is elkezdik folyamatosan az irányításuk alá vonni. Ezáltal nyomást helyezve a főzdékre, hiszen a disztribútor dönti el, hogy melyik főzde söreit tegye be a boltokba, kocsmákba. Így feltehetőleg a multi által felvásárolt főzdék kerülnek helyzeti előnybe. Szomorú a helyzet, és az átlagfogyasztónak fogalma sincs arról, hogy mi zajlik a háttérben.”

Nők a sörfőzésben | Fotó: learn.uvm.edu | A kraft sörök sötét titkai
Egyre több a női szereplő a söriparban | Fotó: learn.uvm.edu | A kraft sörök sötét titkai

8. A sörfőzés még mindig a férfiak világa, de a dolgok változnak

„Az előző főzdében úgy éreztem, hogy nem értékelnek eléggé. A sörfőzőmester nem tisztelt, inkább flörtölni akart velem. Egyik munkatársam azt mondta: „Nem úgy nézel ki, mint aki 10 éve a söriparban dolgozik. Hol van a szakállad? Nem tudsz semmit.” Büszke vagyok magamra, amiért később kivívtam a tiszteletüket.

Itt jobb a helyzet, ahol most vagyok. Számos női munkatársam van. A nők száma folyamatosan nő a söriparban és támogatjuk egymást. Léteznek szervezetek a nők támogatásért a kraft söriparban, de én nem akarok több figyelmet kapni, csak azért mert nő vagyok. Én is csak egy személy vagyok a söriparban, aki jól végzi a dolgát. De jól esik a tudat, hogy vannak nők a világban, akik bebizonyítják, hogy nőként is van helyük az iparban.”

9. A sörfőzdék nem aggódnak a sörsznobok miatt

„Az igazi beer-geekek soha nem lesznek hűségesek egy adott főzdéhez. Természetesen azt szeretnénk, hogy azok az emberek, akik törődnek a sörökkel szeressék a termékünket, de közben soha nem térhetünk le a saját utunkról, csak azért, hogy kiszolgáljuk a beer-nördök extrém igényeit. Nem ők az átlagos fogyasztóink, nem belőlük élünk. Nekünk az a fontos, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a szortimentben, aközött amit a sörfőző szeretne és amit a márka megkíván. Fontos, hogy legyenek emberek a kocsmákban, akik a mi sörünket isszák, de ez nem lehet mindig egy 500$-os 10 évig hordóban érlelt Imperial Stout.”

A cikk eredetileg az amerikai Thrillist online magazinban jelent meg 2016. augusztusában. Szerző: Lee Breslouer. Borítókép innen.

Hozzászólások

hozzászólás érkezett a bejegyzéshez.